DIY sneaker fringes

Olyan rég volt már kreatívkodós bejegyzés, pedig valójában már nekem is hiányzott. De télen valahogy nincs annyi öltetem, maximum karácsony előtt, amíg a dekoráción és az ajándékokon jár az eszem.

Egyre több helyen kapható olyan cipő, amin van egy ilyen kis frufru, sőt, olyan cégek is vannak, akik arra specializálódtak, hogy ilyen kis biszbaszokat árulnak, amiket bármelyik cipődre rárakhatsz. Na de miért vennéd meg, ha meg is csinálhatod?

Főleg Stan Smith-eken néz ki jól, de nekem egyelőre csak Superstarom van, és nekem ezen is tetszik, és természetesen bármilyen más cipőre is rá lehet tenni.

Eredetileg műbőrből akartam elkészíteni, mégpedig valami is metál hatásúból (ezüstből vagy aranyból), de egyszerűen sehol sem találtam hozzá alapanyagot. (Itt megemlíteném, hogy ha nektek van, azonnal szóljatok, cserébe hálám örökké üldözni fog!) Aztán arra gondoltam, lefújom festékszóróval, de egyelőre tetszik fehéren, ha mégis kipróbálnám, mindenképpen rakok fel róla képet. Viszont hozzá kell tenni, hogy a filcnek is van előnye, mert hogy végül amellett döntöttem. A filcet ugyanis ki lehet keményíteni, ha azt szeretnénk, hogy erősebb tartása legyen.

Szóval jöjjön a folyamat – nagyon bonyolult lesz! (Dehogy lesz, tök egyszerű.)


 

It’s been a while since the last DIY post and I have to tell you, I missed them. But you know, I’m not very creative in winter except for Christmas decorations and presents.

There are several stores selling shoes with fringes, and I’ve also spotted some stores selling only sneaker fringes, but why would you buy it if you can make it yourself?

It looks so cool on a Stan Smith, but I also like in on my Superstar, and you can put it on any kind of sneakers of course.

I wanted to use metallic faux leather but I couldn’t find this material anywhere. And then I thought I could spray it with spray paint, but I like it white so maybe later. But, to be honest, using felt has a positive side, because you can stiffen it if you don’t like this ‘soft’ look.

Let’s see it step by step!

IMG_2175

 

1

2

3

4

5

IMG_2177

img_1280

Advertisements

Leave a Reply

Please log in using one of these methods to post your comment:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s