Chunky knit

Azt hiszem, az én bűnös téli élvezetem – na jó, a nagy mennyiségű, egészségtelen kaja és alkohol mellett – az UGG csizma. Na, nem azért, mert ez egy megosztó darab, amit sokan vallásosan gyűlölnek, nem, az sosem érdekelt, ha valakinek nem tetszik az amit viselek, amíg nekem tetszik. Viszont az UGG csizmák mind bőrből vannak, amely alapanyag pedig sajnos állatok szenvedése árán kerül az üzemeikbe. Vagyis soha többé nem fogok Ugg csizmát venni… de azért ezt a párt nem fogom elengedni, amíg le nem rohad a lábamról. Ugyanis nem csak azért szeretem nagyon, mert kényelmes, és nekem tetszik, hanem mert Somától van. Karácsonyra kaptam pár éve, és annyira hálás voltam, amikor ezzel lepett meg, hiszen drága, és tudta, hogy erre nagyon vágyom. Ráadásul akkoriban még nem is nagyon lehetett kapni itthon… szóval gondolom értitek, miért ragaszkodom hozzá ennyire, amellett, hogy számomra ez a pár csizma jelenti “A cozy hangulatot”.

IMG_4827

Na, de ma nem erről akartam írni ez csak egy mellékes gondolat volt. Amit valójában mutatni akartam nektek, az a sálam, amit én kötöttem, kábé másfél óra alatt ez alapján a videó alapján. A fonalat pedig Aliexpressről rendeltem.

Ó, és még valami: elkezdtem újra felfedezni a régi ékszereimet, amiket évek óta alig hordok: a Thomas Sabo charmjaimat (ez a hópelyhes éppen szintén Somától van), a Michael Kors óráimat, a gyűrűimet…

IMG_4918
IMG_4865 IMG_4797 IMG_4796 IMG_4876
IMG_4861 IMG_4813

Chicwish wrap sweater, UGG boots, H&M jeans, DIY scarf, Michael Kors watch, Thomas Sabo jewelry

Advertisements